Udvarhelyi Híradó 2012.08.30

Zenével hálálják meg a segítségnyújtást

2012. 08. 30., csütörtök

Legyen ön az első hozzászóló

Idén két helyszínen és két időpontban szervezik meg a Vörösben a kék elnevezésű koncertsorozatot. Az Orpheusz együttes énekes-gitárosát, Vass Istvánt kérdeztük a kezdetekről és a folytatásról.

– Kitől származik a jótékonysági, pontosabban a plakáton megfogalmazott „megsegítő” koncert ötlete? Milyen szerepe van Vass Istvánnak és az Orpheusznak?
– Az ötlet 2010-ben született egy fiatal fiú fülműtétjének megsegítése céljából. Még a szervezés kezdeti részében voltuk, mikor leégett az Orpheusz zenekar próbaterme a felszerelésekkel együtt, így mi is átestünk a megsegítendők oldalára, ezért Nagy Levente barátommal és zenésztársammal teljesen másként folytattuk a szervezést. A bevétel nagyobb részét a fülműtétre ajánlottuk fel, a kisebb része pedig az Orpheusz zenekar megsegítésére irányult. Lehetőséget adtunk a közönségnek arra, hogy külön-külön is ajánlhatott fel összeget mindkét célra. Jómagam kezdeményeztem ezt a rendezvényt, szerettem volna e nemes cél érdekében az udvarhelyi és udvarhelyszéki zenekarokat egy színpadra összehozni, amely jó alkalom volt egy régi álmom beteljesülésére. Jó érzés volt, hogy mindenféle anyagi vonzalom nélkül készségesen mellénk álltak, vállalták a segítségnyújtást. Megálmodni egy célt nem nehéz, elégséges egy kis képzelőerő, viszont csapatmunkára van szükség ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá váljon. Egyelőre kis fesztiválról beszélünk, de mindenki megtalálta feladatát az Orpheusz zenekaron belül is, kívül is: barátok, zenésztársak kapcsolódtak be a szervezésbe. Amúgy a párbeszéd és a pozitív gondolkodás a lényeg, a többi megy magától.
– Miért tartjátok fontosnak segítséget nyújtani? Mire szeretnétek a zenén keresztül felhívni a figyelmet?
– A segítségnyújtás egyben önmagunk erősítését is segíti szellemileg. Tudtam, hogy a segítségnyújtás képzeletbeli falakat képes lebontani és megteremti az összefogás erejét. Kezdettől fogva bíztam ebben és nem is csalódtam. A zene egy csodálatos eszköz, embereket hozott össze, ismeretleneket is, akikkel jó barátság köttetett. Ez egy olyan dolog, ahol mindkét oldal nyert és nyer. A karitatív jelleg fontossá, kiemeltebbé teszi a Vörösben a kék fesztivált, szeretnénk, ha minél több látogatója, közönsége lenne, ha több generáció is megtalálná helyét a nézőtéren.
– A zenekarokon kívül kik álltak a rendezvény mellé?
– Rengeteg segítség érkezett idén is, a polgármesteri hivatal és az UFF mellett óriási szerepet vállalt a DTP Studió Kft., a Jazz Serv Com Kft. és még sokan mások, cégek és magánszemélyek egyaránt, felsorolni nem merem, nehogy kimaradjon valaki. A kezdetektől fesztiválunk gazdája Tamás Ede (Macskaméz Blues Band), aki szintén önzetlenül mellettünk áll. A tavalyi szabadtéri koncertsorozatba sajnos beleszólt az időjárás, hiszen alig kezdődött el, meg kellett szakítanunk a műsort a vihar miatt. Idén már nem bíztuk a véletlenre, az Udvarhelyi Fiatal Fórum felajánlotta a Kossuth utcai Siculus-termet. Bár az elmúlt években június 4-ére időzítettük a koncert időpontját, az idén ettől eltértünk, így szeptember 7-én, illetve 14–15-én kerül sor.
– Kik kérhetnek segítséget? Idén hová, kihez kerül a befolyt összeg?
– Fontos számunkra, hogy az adomány oda kerüljön, ahol szükség van rá. Különösebb kritériumok nem voltak és nem lesznek, szeretnénk beteg gyerekeken, fiatalokon segíteni.
Az első évben egy fiatal fiú fülműtétjének költségeihez járultunk hozzá, és tudjuk, hogy sikeres műtéten van túl. A tavalyi bevételt az értelmileg sérült gyerekekkel foglalkozó Orbán Alapítványnak ajánlottuk fel, idén is őket szeretnénk támogatni. Sajnos, számos helyen fontos lenne a segítségnyújtás, talán eljön majd az az idő is, amikor több helyre is el tudunk juttatni összeget, de ehhez egyértelműen szükségünk van a közönség adományaira, amelyet napi többórás rock-, blues- és alternatív élő zenével hálálunk meg zenésztársaimmal.
– Milyen együttesek lépnek fel?
– Tizenkét zenekar jelezte részvételi szándékát, amelyet ezúttal is köszönök. Az udvarhelyi zenekarok közül jelen lesz a szervező Orpheusz zenekar, a Shadows, a Stereogám, a Légió, a Heavens Tear, a Dead Smile, a Rock Revolution, a Transylvania Rock Band, valamint az Adrenalin, de ígéretet kaptunk a Cold Taste zenekartól is, illetve a szentegytházi Mongo’s Band és a gyergyói Damned zenekar is emeli a fesztivál színvonalát. A rock, blues, alternatív műfajokat céloztuk meg, hiszen szép számmal alakultak az utóbbi években olyan együttesek, akik ezt a műfajt viszik tovább és a régiek is ezt a vonalat követik. Székelyudvarhely kezdte ismét visszanyerni a 90-es évek elején megtapasztalt zenei arculatát és ezt mindenképp ápolnunk kell.
– Idén két helyszínt és két időpontot jelöltetek meg a plakáton, a Siculus Ifjúsági Ház mellett szeptember 7-én a polgármesteri hivatal Szent István-termében lesz egy zongorakoncert…
– Az idén valóban két helyszínű rendezvényről beszélhetünk, Antalfi József (Stereogám) egyéni zongoraesttel gazdagítja 7-én 19 órától a Szent István-teremben a fesztivált, ahol nagyobb zenekarok dalainak a feldolgozását adja elő zongorán. Szeptember 14–15-én a Kossuth utcai Siculusban lesz megtartva a koncertsorozat. Dézsy Károly és Lukács Tibor hangosítók biztosítják a koncert gördülékeny menetét.
– Mi a pontos jelentése a Vörösben a kéknek?
– A Vörösben a kék nevet én találtam ki, a lángoló próbatermünkről készült fotók, majd a vízből kiálló elszenesedett hangszereink adták az ötletet. Egyszóval Tűzben a Víz. Ezt már nem kell magyarázni.
Nagyálmos Ildikó

Link

UH. 2012 február 03.

Mérföldkő az Orpheusz zenekar életében

2012. 02. 03., péntek

Legyen ön az első hozzászóló

Beszélgetés Vass Istvánnal, az együttes frontemberével
Az első zenekari próba 1996. október 26-án délután 5 órakor kezdődött, majd ezt követte több tagcsere, névcsere, számos fellépés Erdély különbözõ városaiban. Egészen 2005 októberéig. Itt megtorpant a társaság, hiszen zeneileg majdnem két évig nem nagyon történt vele és körülötte semmi, aminek igencsak egyszerű oka volt: nem lépett fel a banda. A 2007-es év végén jött el a pillanat, amikor új felszereléssel, új hangszereléssel, új zenésszel is bővülve és egy sor új tervvel kezdte a próbákat, kisszínpadi, nagyszínpadi, kocsmai unplugged zenéléseket tűzve ki célul, a jó hangzás, a siker és a vidám hangulat reményében…
Úgy tűnik, hogy az Orpheusz – most novemberben élő koncerttel ünnepelhette fennállásának 15. évét – kiheverte a pubertáskori zavarokat. Nemcsak papírja van immár személyazonosságáról, mint egy kezdő középiskolásnak, hanem jól beazonosítható, összetéveszthetetlen karaktere is. A blues és a folk, a dallamos rock határán működik, többnyire saját dalok repertoárját hozza-viszi a közönséggel való találkozásokra. Vass Istvánnal – az együttes szóvívő-frontemberével – a közelmúltról és a tervekről beszélgettünk.
– Milyen volt az őszenekar? Tudják még udvarhelyiek, emlékeznek rátok, vagy mindez már legendárium, amolyan helyi könnyűzene-történet?
– Sima Endre és Kész Sándor keresett meg 1996-ban. Nekik korábban már volt együttesük. Mondták, hogy van némi „cucc” a birtokukban, és próbaterem is rendelkezésükre áll. Szabadidő-zenekarként jöttünk létre, már mindegyikünknek volt munkahelye, de család, feleség, gyermek még nem. Én a blues felé hajlottam. Megegyeztünk, hogy saját dalokat fogunk játszani. Ez a dallamos rock és a blues egyvelege volt. Két hete léteztünk, amikor beneveztünk a Reccs fesztiválra, ahol közönségdíjat kaptunk. Ez késztetett arra, hogy kicsit komolyabban álljunk hozzá a zenéhez. Marosvásárhelyen 2002-ben erdélyi amatőr zenekaroknak tartottak fesztivált, onnan a második díjat hoztuk el. 2005-ig ebben a felállásban folytattuk… Aztán úgy véltük, kiszáradtunk, sőt kicsit el is fáradtunk.
– Ekkor már családos emberek voltatok?
– Tulajdonképpen igen. Komolyabban oda kellett figyelni a „civil” munkánkra, a lakásszerzésre és a gyermekeinkre. Ez egy pelenkás időszak volt. Körülbelül másfél év után ismét összegyűjtöttem a zenekar tagjait. Egy embert nem tudtam mozgósítani, mert közben Csíkszeredába költözött, ezért a ritmusszekció mellőzésével kellett folytatnom. Úgy gondoltam, hogy túllépünk a korábbi stíluson, és az elektromos hangszerek után inkább az elektroakusztikusokkal zenélünk. 2010-ig ebben a formában működtünk. Érdekes, különleges hangzás volt, nagyon kevesen foglalkoztak ilyesmivel akkortájt. A hegedű és a cimbalom, majd mandolin volt jelen, tehát ez inkább amolyan folk-blues irányzat lehetetett.
– Kisvárosban éltetek és játszottatok… Ebben az időszakban a Muzsikás és a Csík együttes is hasonló módon próbálta megújítani a népzenét, máshonnan, másik irányból, de sikeresen.
– Igen. Szeretem a zenéjüket, viszont mi nem akartunk hasonlítani nemzetközi ismertségű régi, nagy zenekarhoz, megvoltak a saját gondolataink, kialakult a stílusunk. Repertoárunkat egyszerűen elektroakusztikusra hangszereltük, és bevittük a népi hangszereket. Úgy alakult, hogy elkezdtek minket rendszeresen hívogatni Sepsiszentgyörgyre. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy ott jobban ismertek, mint Udvarhely környékén. Ekkortájt éreztem, hogy az akusztikus hangvilág mellett nekem mégiscsak szükségem van az elektromos hangzásra… 2009-ben váltottunk, visszatértünk… Csak akkoriban történt a „leégésünk” is. Amikor kigyúlt a Dzsungel. Próbatermünk raktárában bentégtek a felszereléseink. Mindenünk. Oda jutottunk, hogy éppen felvállaltuk egy beteg fiatal műtétjének támogatását, és nekünk magunknak kellett kölcsöntechnikával lebonyolítanunk a rendezvényt, de úgy, hogy saját magunk számára is adományokat gyűjtöttünk. Akinek volt valami „pluszpénze”, az minket is segíthetett. A helyi média hírverése és viszonylagos ismertségünk átsegített ezen a holtponton, sikerült új felszereléseket vennünk. Haladtunk a választott csapáson, amikor rá kellett ébrednünk, hogy csak saját dalokkal nem tudunk érvényesülni, a közönség igényli a feldolgozásokat, és eleget kell tenni a felkéréseknek. Lényegében egy kicsi Orpheusz- stílust is belopunk a nagyok dalaiba. Most is úgy koncertezünk, hogy repertoárunk egyharmadát feldolgozások adják, a többi pedig sajátunk.
– Volt lehetőségetek a nagyokkal fellépni? Mondjuk Hobóval, Deák Billel?
– Nem. Ott még nem tartunk. De ha pozitívan gondolkodom – s miért ne? –, bármi megtörténhet!
– Gondoltok ebben a zavaros világban CD kiadására?
– Még nem. Úgy vagyunk ezzel, hogy csak promóciós lemezeket állítunk össze, zenei portfóliót, melyet szétosztunk rajongóink között, illetve átadunk az érdeklődőknek, ha körvonalazódni kezd egy-egy koncert vagy fellépés lehetősége. Így kerültünk ki Budapestre is január 21–22-én a Silenus Music Pubba és az Old Man’s Pubba. Ennek a két koncertnek az volt a hozadéka, hogy meghívtak a Gödör Klubba, ami egy kifejezetten jó hely, s most éppen átalakulóban van, új igazgatóval, új berendezéssel és azzal a szándékkal, hogy azért az underground és a kísérletezés terepe lesz a továbbiakban is. A polcokra kikerülő CD-nek is eljön majd az ideje.
– Léptetek fel idegen nyelvű közönség előtt?
– Igen. A nagyszebeni Magyar Ház hívott meg a Magyar Ház születésnapjára, aztán az Ars Hungarica többnapos rendezvénysorozatra. Az Atrium Classic Cafféban ott maradt kíváncsi román anyanyelvűektől is ugyanazon gratulációkat kaptuk, pedig a szövegek érthetetlenek voltak számukra.
– Hogy keletkezik a dal?
– Nálam először jön a szöveg, viszont az írás pillanatában bontakozik a dallam is. Csaba barátomnál nem tudom, hogy mi van pontosan, nem mondja. Megszületik a szöveg, s arra ráépítem az elképzelt dallamot, a zenét. Vagy – sokkal ritkábban – az élet ad egy-egy olyan zenei impulzust, dallamot, amelyhez aztán a szöveg társul. Elviszem, megmutatom, mindenki ráépíti saját hangszerét, beépül a dalba, s akkor jönnek a próbák.
– Hány szerzeményetek van?
– Körülbelül harminc saját munka alkotja a repertoárunkat, de az eltelt tizenöt évben mintegy hetvenet írtunk, csak azok egy része közben feledésbe merült vagy ritkán vesszük elő őket. Ahogy születnek az újak, úgy kilökődnek a régiek a tarsolyból.
– A székelyföldi rádiók játsszák a dalaitokat?
– Nem nagyon. Kicsik ugyan ezek a stúdiók, de mi sem nyomulunk. Készítettünk tizenötödik születésnapunkra ötven CD-t, szétosztogattuk, de a rádiók szerkesztőinek azt mondtuk, hogy ezek csak koncertfelvételek, még nem „olyanok”, hogy le lehessen őket játszani. Stúdiókörülmények kellenek, hogy minőségi legyen. Ez a folyamat is csak most kezdődik a mi esetünkben. Nincsenek nagy terveink, elég, hogy teljesíthetjük az itthoni meghívásokat s az, hogy a magyarországi közönségnek megmutathattuk, mit tudunk. Márciusra koncentrálunk, akkor lesz a fellépésünk a Gödörben, az Old Man’s-ben és a Silenusban ismét. Most vettük észre, hogy odakint mérföldkövek kellenek. Ilyen volt az Old Man’s, ha azon túljutottunk, akkor már újabb felkérések jöhetnek. Köszönjük a polgármesteri hivatalnak, hogy a kiutazáshoz mikrobuszt biztosított, és Józsi nevű jóakarónknak – aki ennél többet nem hajlandó elárulni magáról –, mert nélküle nem lehetett volna koncertünk Pesten. Köszönöm azoknak a JÓ BARÁTOKNAK, akik anyagilag és más módon is támogatták az utat. Azért közben Udvarhelyen is fellépünk, vagy ott, ahol helye van az Orpheusz zenéjének.  Reméljük, hogy hamarosan találkozhatunk közönségünkkel. A Dzsungelben? Vagy másutt? Ebben a pillanatban még nem tudom, csak mondom, hogy jelen vagyunk!
Amint az interjúból is kiderül, az együttes több átalakuláson és személycserén esett át az évek során. A jelenlegi felállásban – 1996 óta – az Orpheusz tartóoszlopai Sima Endre (basszusgitár, hangtechnika) és Vass István, aki amolyan „Szellemi Vezető” (gitár, ének, szövegírás). 2002-től csatlakozott Gothárd Csaba „Csövike” (szájharmonika, gitár, szövegírás), aki zenei tudásával, személyiségének közvetlen kisugárzásával meghatározója az együttes jelenlegi stílusának. Zsombori Béla „Kicsi Dzsingisz” (gitár) újonc és egyben virtuóz, aki gitártechnikájával szélesítette a zenei palettát. Nagy Levente (dob), aki a zenélés mellett menedzserként is igen tevékeny. Az Orpheusz nemcsak egy zenekar, hanem komoly baráti szálak kötik össze a kis csapat egységét.
Simó Márton

http://www.szekelyhon.ro/archivum/offline/cikk/116039/merfoldko-az-orpheusz-zenekar-eleteben